Lucas Ordonez GT Academy győztes a rajongókkal fórumozik
A történet előzménye egy hivatalos interjú, melyben Ordonez, a GT4 versenysorozat pilótája a sikerekről, és az odáig vezető útról beszélt.
A hivatalos beszélgetés fordítását most mellőzném, mert nem olyan érdekes, aki pedig mégis kíváncsi rá, elolvashatja.
Bámulatos éved volt! Vezettél olyan pályán, ami a GT5P-ban is szerepel? Éreztél különbséget?
- Egy álom volt. Köszönöm a PlayStation-nek és a Nissan-nak, hogy hivatásos versenyző lehettem, kevesebb mint egy év leforgása alatt. Nem vezettem még a játékban lévő pályán, nagy álmom, hogy a kedvenc pályámon, Suzukán legyen egy versenyem.
Játszottál már a Gran Turismo 5-tel?
-Nem, még nem. A GT Academy '10 egy kiváló lehetőség, hogy megtudd, milyen lesz a játék!
Próbáltad a játékot sima vezérlővel irányítani? Milyen volt? Feltétlenül kell a kormány a jó köridőhöz?
- Kipróbáltam, de a kormányt ajánlom! Könnyebb vezetni, és jobb köridőt érsz el. Amikor kormánykereket
vettem a GT Academy 08 miatt, a teljesítményem hamar javulni kezdett.
Mik a terveid? Mi újság az ajánlatokkal a versenycsapatok részéről
- Ott leszek Silverstone-ban a GT ACADEMY válogatásán, első győztesként. Még nem írtam alá senkivel, de bizakodó vagyok.
DualShock3-al elérhetem ugyanazt a sikert?
- Mint írtam, a kormánnyal könnyebb dolgod van, mert jobban érzed az autót, de tégy egy próbát a DS-sel, mert ez az időmérő elképesztő lesz!
Egy honfitársad vagyok Barcelónából, a történeted elképesztő! Játszani fogok újra-meg újra, hogy megtudjam, lehetek-e én is versenyző!
- Hola! Kösz pajti! Ez egy hihetetlen sztori, és egy álom a PlayStation- és versenyzés szerelmeseinek! Te lehetsz a következő, hívd a barátaidat is, és érezzétek jól magatokat! Saludos!
Olcsó pénzért vettem egy G25-öt, Te is azt használod, van valami tipped?
- Igen, magam is azt használom. Fontos a megfelelő elhelyezkedés a kormányhoz.
Szia Lucas, igaz hogy nagy különbség van egy rendes autó, és egy versenygép közt? Törted már össze?
- Igen, nagy a különbség, de a csapat rendesen felkészített, sokat edzettem. Szerencsére nem törtem össze a kocsit.
Nem bírom ki 17-éig! Van különbség a kanyarokban a játékhoz képest?
- Én is alig várom már 17-ét! A kanyarodás olyan a valóságban is, mint a játékban, kint fékezel, megkeresed a kanyar csúcspontját, és minél hamarabb kigyorsítasz a külső ívre. Az a trükk, hogy kifelé gyors légy, nem könnyű!
Mik a tapasztalataid, vezetted a 350Z-t a játékban, és a valóságban, hogyan vethető össze a kettő? Mennyire valósághű a vezetés a Prologue-ban G25 kormánnyal?
- A Gran Turismo Valóságos Vezetés Szimulátor. Volt alkalmam kipróbálni egy valódi GT-R-t, és a játék béli társát. Elképesztő mennyire hasonlít az irányítása! Kipróbálhatod a GT-ben hogy viselkedik egy igazi kocsi. Bámulatos!
Nos, engem meggyőzött, remélem a többi szkeptikus is komolyan veszi az elhangzottakat, és elhiszik (befogadják) végre, hogy: GRAN TURISMO 5 - THE REAL DRIVING SIMULATOR !
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 3350 olvasás


Hozzászólások
Ekkora baromságot!! Hát
Ekkora baromságot!!Hát először is ez a gitárnyakú sárga fogú (kocka) nem fogja fikázni a támogatóit ( nem szar bele a pénztár gépbe!) ez érthető!
Egy kérdés hány rendezvény volt a hungaroring'en 5 év alatt mondjuk legyen ingyenes???
Hát nem egy, szinte mindig volt ps3'as stand,gt volt? Hát nem!! vagy f1 vagy cm.valamelyik része!!
Ez egy nagy reklám fogás,ki választanak egy szerencsést mint a pl: a gitárnyakot és nyomatják/ hogy ez mekkora szimulátor!!! Nem hiszed" kérdezd gitárnyakot az meg persze- fufufúú aztakurva hát ez fantörpikus!!!((tövig haver!))
Grafikára a legjobb de itt meg is állt a varázs!És a gt fannok meg érthető módon nyelik a brokit!!
Olvasgatok külföldi
Olvasgatok külföldi fórumokat, blogokat. Két dolog szokott lenni a tipikus hiba: vagy másik játékhoz hasonlítják, vagy bénák, és azért szidják. Nem egy instruktor, és több pályán szerzett tapasztalattal rendelkező"vasárnapi versenyző" elismerően írt a játékról. Ennyi. (Bár nem találtam ilyet, de vannak komolyabb versenyzők is, akiknek tetszik a dolog - szerintem próbáld ki!)
Hát igen! Van a válaszaiban
Hát igen! Van a válaszaiban némi rábeszélés.Számomra az egyetlen és legjobb szimulátor, viszont én úgy gondolom, hogy még lehet finomítani a játékon. Szerintem a 6.-7. részben fog beérni a fejlesztés, és akkor valóban lehet mondani, hogy The Real Driving Simulator! :))
Ja, egyre jobb lesz, sztem a
Ja, egyre jobb lesz, sztem a 3 és 4 között is nagy volt az előrelépés. A 3. részt kicsit sietették, így tartalmilag nem újított. Na most ez a rész tartalom, újítások tekintetében is ott lesz. Már csak a fizikát kéne tökélyre fejleszteni!