Yamauchi nyilatkozik VI
Kazunori Yamauchi azzal, hogy kimagasló versenyélményt tett lehetővé a PlayStation konzolon, kivívta magának a jogot, hogy akkor jelenteti meg a játékot, amikor az valóban kész van! a GT5-ben felsorakoztatott ötletek 2001-ig vezethetők vissza, de csak 10 év alatt sikerült elérni a kívánt színvonalat. A mester megosztotta gondolatait az OPM újságírójával: beszél autó- és videojáték technológia kereszteződéséről, valamint betekintést enged a sorozat tiszteletreméltó történetébe.
A Gran Turismo mindig a legvalósághűbb vezetési élményre koncentrált, ez nagyszerű a keményvonalas játékosoknak, de mi lesz akkor az alkalmi versenyzőkkel? Ezt mindig figyelembe vesszük, az első rész óta, a GT5 Prologue-ban választható a "standard" fizika, a professional pedig marad az autó megszállottaknak.
Az online lehetőségeket taglalva Yamauchi a következőt mondta: PS3-on nincs olyan gazdag, összetett egységes rendszer, mint az Xbox esetén, de ez kiváló lehetőséget nyújt, hogy az alapoktól építkezzünk, és olyasmit csináljunk, ami eddig más játékban nem volt.
Yamauchi nem adott egyértelmű választ arra, hogy a törés mindenféleképpen bekerült volna a játékba. Egyfelől meg akartak felelni a közönség elvárásainak, másfelől a kíváncsiság vezette őket, mi lesz, ha megpróbálják. Izgalmat hoz a játékba, mert a játékosok nem hibázhatnak annyit.
Nem mehetünk el amellett, hogy a GT5 mennyire nagyszerű, adódik a kérdés, meddig lehet elmenni a PS3-mal? A 60 fps a határ közelében van, de van még egy kis mozgástér, hogy a képi világ még szebb legyen.
A kérdésre, hogy nem aggódik e, hogy túl sok autó van a GT5-ben, a játék producere a következőket mondta: Az autóipar történetében közel 30 ezer különböző kocsit gyártottak, sokan csak azért veszik meg a játékot, mert a kedvenc típusuk benne van.
Kazunori Yamauchi minden rész kapcsán büszke valamilyen újításra. Az első résznél az is nagy dolog, hogy megjelenhetett egy ilyen játék. A folytatásnál a rengeteg autó szerepeltetését emelte ki. A Gran Turismo 3 egy új gépre érkezett, ami SD tévéken igen jó teljesítményt hozott. A GT4-ben ésszerűsítették a játék felépítését.
A Gran Turismo 5 legnagyobb kihívása a nagy felbontás, és az online többszereplős játék alkalmazása.
A sorozat készítői együtt dolgoztak az autóipar több szereplőjével is, például a Ciroen tanulmányautója, és a Nissan GT-R kijelzője kapcsán. Ez jó lehetőség, hogy alkalmazzák a tudásukat, és a jövőben is szeretnének ilyesmivel foglalkozni.
Nagy változás kezdődött a hibrid, és elektromos autók megjelenésével, de Yamauchi szerint ez nem jelenti a szuper autók halálát, ugyanis az emberek ösztönösen vonzódnak a nagy teljesítményű kocsikhoz. Ezek csupán hatékonyabbak lesznek a jövőben.
Amennyiben egész életében csak egy kocsit vezethetne, melyik lenne az? K.Yamauchi: A Ford GT, a leggyönyörűbb autó, azt gondolom!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 249 olvasás


Friss komment:
2 perc 46 másodperc
19 perc 17 másodperc
36 perc 19 másodperc
4 óra 12 perc
4 óra 45 perc
5 óra 39 perc
5 óra 54 perc
6 óra 1 perc
6 óra 21 perc
6 óra 45 perc