Silverstone: ki nyert?
![]()
A keddi nappal a GT Academy 2010 gyakorlatilag lezárult, megvan a két győztes, akik 2 hónapos tréningre mennek a nemzetközi 'C' versenyvizsga megszerzéséhez. Nem sokat pihenhetnek - jövő hétfőn már újra Silvertone-ban kell lenniük! A két srác - Jordan Tresson Franciaországból, és Luca Lorenzini Olaszországból életük nagy lehetősége előtt állnak!
Negyedik nap
A híres Silverstone-i pálya hétfőn napfényben fürdött. A versenyben maradtaknak a pályán, és a pálya mellett is bizonyítaniuk kellett a rátermettségüket. A négy srác embert próbáló egymás elleni küzdelmekben vett részt. Először üldözéses versenyben vettek részt a szokásos Z kormánya mögött - a viadalt Luca nyerte.Állóképesség teszt következett: egyre csökkenő idő mellett futóversenyt rendeztek, ezt az igen edzett Jordan vitte.
A következő feladat során GT-R-ek volánja mögött versenyeztek, a próba során a versenybírók folyamatosan nyomás alatt tartották a résztvevőket, méghoz
zá úgy, hogy centikre mentek a srácoktól.Az együlésesek is előkerültek, kombinált időmérőköröket mentek a Z-vel, és az együlésessel, a legrosszabb a kör végén kiesett - ebben a feladatban is Luca bizonyult a legjobbnak.
A nap folyamán elérkezett az ideje egy újabb sajtókonferencia típusú kihívásnak. Angolul tettek fel bonyolult kérdéseket, de mindenki nagyszerűen teljesített.
Az első száraz nap lehetőséget biztosított rá, hogy kiderüljön, mit tudnak a résztvevők eltérő körülmények közt. Jordan edzettségben tűnt ki, Luca vezetési tudásban, Daniel folyamatosan fejlődött a napok során, Marco viszont kedvelte az esős körülményeket, és kicsit kínlódott a délután folyamán.
"A GT Academy briliáns, ismét bizonyította, hogy ez az őrült ötlet működik!" - Rob Barf
Jordan Tresson (GT_Driver_BMW - 21 éves):
Marco Calvo (MakaayX - 22 éves):Ma igazán jó voltam a fittness teszt során, és a GT-R-rel is, amikor Herbert jött a nyomomban. Igen bonyolult volt a vezetés, a kocsik közti különbség miatt. Számomra a legnagyobb nehézséget a National Circuit Brooklands kanyarja jelentette, amikor az együlésest vezettem.
Mindenki nagyon jó, szoros a megmérettetés, de a legjobbat hozom! Kedvencem a GT-R, erős, de jól tapad - igazán meggyőző.
Luca Lorenzini (Giagua - 26 éves):A 370Z-ben nagyon gyors voltam ma, viszont küzdöttem az együlésessel, túl korán fékeztem. Néhány hiba becsúszott, de remélem ez nem lesz kihatással a holnapra. Nő az önbizalmam, jó esélyeim vannak. Meg akarom mutatni a Nissan-nak, és a PlayStation-nek, hogy én vagyok az ő emberük! 1 millió százalék, hogy enyém a verseny!
Daniel Collins (DarkEnergyForce - 31 éves):Nagy kihívást jelentett a Nissan és az együléses közti váltás. A kormányzás és a fékezési pont is eltért. Mindezek ellenére azt hiszem, jó munkát végeztem.
A Gran Turismo remek felkészülés volt - az autó egyensúlya, a gyorsítás és a fékezés ugyanaz, remek tréning! A GT Academy az utolsó esély az életemben, hogy azt csináljam, amiről mindig is álmodtam!
A GT Academy 2010 utolsó napján a döntősök kiélvezhetik a legizgalmasabb pályaversenyzést, mielőtt a végső ítélet megszületik!Élveztem a vezetést a mai napon, különösen az együléseseket és a GT-R-t. A Nissan GT-R lenyűgöző autó - ha átülsz utána egy másik kocsiba, csodálkozol, hogy hova tűnt az erő?
Viszonylag elégedett vagyok a dolgok állásával, de a 370-nel volt egy zavaró hibám. Koncentrálni kell, és nem szabad hagyni, hogy a dolgok hatással legyenek rád.
A GT Academy olyan a számomra, mint egy tanulási folyamat, szeretném bizonyítani a bíróknak, hogy javulok, képes vagyok gyorsulni.
Ötödik - utolsó - nap
Öt kőkemény mozgalmas nap után Luca Lorenzini Mantovából (Olaszország) és Jordan Tresson Villers La Montagne-ból (Franciaország) végeztek az élen, így ők lettek a GT Academy 2010 győztesei! Még több kemény munka vár a nyerő párosra, mikor is jövő hétfőn visszatérnek Silverstone-ba, hogy intenzív kiképzésen vegyenek részt a nemzetközi 'C' versenyvizsga megszerzéséhez.Nem volt könnyű a Sabine Schmitzből, Eddie Jordanből, Johnny Herbertből és a tapasztalt sportkocsivezetőből - Rob Barffból álló bírák dolga. Egy balesettől eltekintve nem volt semmi probléma a versenyzőkkel.
A nap triatlonnal kezdődött - futás a sárban, kerékpározás, majd 370Z. Drámai fordulat következett be, amikor a tisztán vezető Jordan rosszul ítélte meg az első kanyart, és hideg gumikkal a falba csapódott - ez a hiba bárkivel megeshet.
A GT4-es versenyben résztvevő Nissannak fontos szerep jutott. 10 perc gyakorlás után 20 perces verseny következett, megszakítva egy pilótaváltással (a versenyző kiszállt, körbefutotta a kocsit, majd továbbment - ezzel szimulálva a versenyt). Jordan ért a boxba elsőként, de Marco megelőzte egy villámgyors kiállással.
A kétszeres Nürburgring 24 győztest, Sabine Schmitz-et meggyőzte a GT Academy: "Nagyon élveztem! Az egy dolog, hogy két F1 legendával dolgozhattam együtt, de a munka ezekkel a tehetséges fiatalokkal hihetetlen volt! Tudták, hol kell fékezni, kanyarodni, megküzdöttek a G erőkkel. Ez igazán jól mutatja, milyen nagyszerű játék a Gran Turismo."
Jordan Tresson:
Luca Lorenzini:A reggeli ütközés után aggódtam az esélyeimet illetően, de boldog vagyok, hogy végül sikerült. Csodálatos, hogy a Nissan és a PlayStation megadta ezt a lehetőséget. Igyekszem sokat fejlődni a következő két hónapban, de ha nem én vezethetem a GT4-es autót, már akkor is sokat tanultam!
Marc Bowles, Sony Computer Entertainment:Jordan olyan gyors volt, mindig igyekeztem elkapni, de nehéz volt. Sikerült továbbmenni, mert gyorsabb voltam, mint a másik két srác.
Darren Cox - Nissan Europe:Örülünk, hogy ez a két srác győzött, fantasztikus munkát végeztek. Mind a 18 döntős büszke lehet, mert 1,2 millió közül ők voltak a leggyorsabbak. Értékeljük a sok órát, amit a GT-vel, és itt Silverstone-ban töltöttek.
Tanultunk a 2008-as eseményből, és egy igazán mozgalmas programot állítottunk össze. Fogtunk 18 srácot, akik még életükben nem voltak pályán, aztán amikor a végső versenyen láttam őket, mind hivatásosnak tűntek, ahogy a 400 lóerős, mintázatlan gumijú versenyautót vezették! Mivel Lucas a dobogón végzett tavaly, ennek a két fiúnak igen magasan van a mérce!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 286 olvasás















Friss komment:
16 perc
33 perc 2 másodperc
4 óra 9 perc
4 óra 41 perc
5 óra 36 perc
5 óra 50 perc
5 óra 58 perc
6 óra 18 perc
6 óra 41 perc
6 óra 43 perc