Lesz demó?
Nekem fenntartásaim vannak ezzel kapcsolatban... Merthogy ha valóban lesz kipróbálható előzetese a játéknak, arról miért egy második vonalbéli fórumon értesülünk? Ha egy tesztelő adott esetben előre megkapta, úgy tudom Őt olyan feltételek kötik, hogy ha információt ad ki a hivatalos bejelentés előtt, akkor halálnak halálával hal, és a pokolban éles fogú lánykák fogják kényeztetni... Nem lehet, hogy a pletyka alapjául szolgáló képek az egyik rendezvényen készültek, és némi manipulálás után tette őket közzé egy vicces kedvű pajtás?
Jó volna demózni, de még jobb volna játszani, minden esetre lássuk, mit kaphatunk!
A NeoGAF fórumozója, Iherre egy kincset érő lemez birtokába jutott. A kép tanúsága szerint a demó létezik - méghozzá Iherre gépében! Mint lentebb látható ez a kipróbálható változat nem is egy, hanem rögtön az eddigi összes, szám szerint 12 variánst tartalmazni fogja, melyeket eddig csak a kiállításokra ellátogató szerencsések láthattak, próbálhattak!
A GTplanet.net főszerkesztője 2 különálló bennfentes forrásból is úgy hallotta, hogy létezik, még egyszer: létezik a demó! A kétkedés jogát a magam számára fenntartom, de itt a mindenki döntse el maga tipikus esete forog fenn!
A választék:
A fenti videó az utolsó, CES2010-re készült változat járműválasztékát mutatja egy hangulatos hangárban, gyönyörűséges!
A következő klip is a demóból van, és egy állítólagos törésmodellnek csúfolt valamit is bemutat. Érdekes, hogy az elmúlt röpke időszak videói mind-mind szép jazzes (vagy blues, vagy mi ez már) a lightpornókban is alkalmazott háttérmuzsikát kaptak.
Szerintem ITT még jobban festett a törés... de ez csak a személyes véleményem. El kell mondani, hogy a szuper sportkocsik gyártóik nem igazán szeretnék alvázig amortizálva viszontlátni modelljeiket, így a drasztikusabb megoldások már csak a licencproblémák miatt is akadályokba ütköznek, jó hír viszont, hogy a versenyautókkal azt csinálhatnak a kedves rajongók, amit akarnak - zúzhatják is őket keményen!
A fenti prezentáción látható járgány ütközője kissé lifegős lesz a kínzás hatására, de semmi több - ami így konkrétan kevés!
A játék lényege nem a törés, aki erre vágyik, annak ott a Burnout, NFS és hasonszőrű barátaik, a GT sorozat lényege a vezetés élményének, hangulatának átadása, az pedig nem a karambolokon áll vagy bukik!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 280 olvasás






Hozzászólások
A GT logó eredeti, ez látszik
A GT logó eredeti, ez látszik a ragyogásának eloszlásából is, a GT5 DEMO 2010 felirat ragyogása viszont átlós vonalakban bontakozik ki ===> Photoshop kreálmány. Méghozzá elég gyenge...A Prologue és a GT Academy TT
A Prologue és a GT Academy TT után kicsit fura lenne még egy demó... de ha lesz, akkor is csak a játék megjelenése előtt. Legalábbis ez így szokott lenni a demókkal. Viszont a GT5-nek nem hinném, hogy szüksége lenne ilyesfajta reklámra...Megjelenési időpontot adjanak, de most már tényleg "soon"