Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Legend of Silver Arrow

Az adventi Mercedes-Benz versenysorozatban a Nürburgring különböző változatai kerülnek terítékre – és ami a lényeg, a győztesek ezúttal igazi GT5 relikviával távozhatnak!
Zárófutam: A meglévő jelentkezők a megszokott rendben csatlakozzanak a madzagjohnny82 szobába! B-Div: 300 SL (comfort soft), A-Div: SLS-AMG (sports hard) tuning nélkül. Technikai okok miatt a helyszín Bala66 szobája!
Nyeremények és részvétel
Zomimi versenytárs jóvoltából két darab 60x42 cm-es eredeti GT5 plakát (lásd alább) kerül a szerencsés nyertesek kezébe. A két plakátot az A és B divízió győztesei kapják.
A három futamos sorozat előtt a jelentkezőket a szervezők osztják be, továbbá az első verseny egyfajta divízió-selejtező lesz, természetesen ranglista pontokért. Utána a divíziók fixen maradnak, nincs le-feljutás. Amennyiben két szobában kerül megrendezésre a futam, Szabi ötlete nyomán a teljes időeredmények szerint kerül kialakításra a sorrend. Leesés, illetve egyéb baleset miatt hátraszoruló, azonban „köztudottan” gyors versenyzők természetesen mindenképpen az A-ban indulnak.
Az ezt követő további két futamon dől el azonban, hogy ki nyeri a plakátokat. Divízión belüli pontegyezőség esetén a selejtező futamon elért eredmény lesz a döntő.
A sorozatra a szokásos módon lehet jelentkezni, amennyiben a teljes létszám 16, vagy az alatti, egy szobában kerül megrendezésre minden futam.
A nyertesek címüket és nevüket közvetlenül a Zomiminek küldjék PSN üzenetben, aki megfelelő csomagolásban postázza a plakátokat. Az A Divízió nyertese választhat melyiket kéri.
Autók, futamok, jelentkezők és eredmények
Selejtező
· Autó
o MB SL55 AMG
o No tuning, csak olaj, színés felni cserélhető
o Gumi: max gyári
· Időpont
o December 6., kedd
o start 21:00
o tervezett pályanyitás: 20:00
· Pálya
o Nürburging GP/F
o 27 kör
1. forduló
· Autó
o A Div: MB 300 SL
o B Div: MB SLS AMG
o No Tuning, csak olaj, szín és felni cserélhető
o Gumi: max gyári
· Időpont
o December 13., kedd
o start 21:00
o tervezett pályanyitás: 20:00
· Pálya
o Nürburgring Type-V
o Versenytáv: SLS AMG 8 kör, 300 SL 7 kör
2. forduló
· Autó
o A Div: MB SLS AMG
o B Div: MB 300 SL
o No Tuning, csak olaj, szín és felni cserélhető
o Gumi: max gyári
· Időpont
o December 20., kedd
o start 21:00
o tervezett pályanyitás: 20:00
· Pálya
o Nürburgring 24H / időjárás / napszak
o Versenytáv: SLS AMG 8 kör, 300 SL 7 kör
o Pályán időpont szobanyitáskor 18:30 (amennyiben 20:00-kor nyílik a szoba, ennél később, vagy korábban arányosan kell nyitni, tehát 19:40-kori nyitáshoz 18:10-es időpnt kell)
o Idő múlása: 1
o Időjárás és pályaviszonyok: 0%
o Időjárás változás: 10
Jelentkezők és eredmények
Aki úgy véli rossz divízióba került, kérjük jelezze!
|
A Div jelentkezők |
B Div jelentkezők |
|
|
1 |
Mazso | Bala |
|
2 |
Johnny | House Adam |
|
3 |
Optimal | Peti60 |
|
4 |
Zomimi | Lanzi |
|
5 |
Stig | Viti74 |
|
6 |
xSzabikax |
Zsozso |
|
7 |
|
|
|
8 |
|
|
|
9 |
|
|
|
10 |
|
|
|
11 |
|
|
|
12 |
|
|
|
13 |
|
|
|
14 |
|
|
|
15 |
|
|
|
16 |
|
|
|
A Div |
|
|
B Div |
|
|
|
|
Versenyző selejtező eredmény |
1. forduló |
2. forduló |
Versenyző |
1. forduló |
2. forduló |
|
|
1 |
xSzabikax |
3 |
DNS |
House_Adam23 |
1 |
3 |
|
2 |
Mazso |
2 |
1 |
Zsozso1971 |
3 |
1 |
|
3 |
Zomimi |
5 |
2 |
Bala66 |
2 |
2 |
|
4 |
Optimal |
4 |
DNS |
Viti |
DNS |
4 |
|
5 |
Stig |
1 |
DNS |
Peti |
4 |
DNS |
|
6 |
|
|
|
|
|
|
|
7 |
|
|
|
|
|
|
|
8 |
|
|
|
|
|
|
|
9 |
|
|
|
|
|
|
|
10 |
|
|
|
|
|
|
|
11 |
|
|
|
|
|
|
|
12 |
|
|
|
|
|
|
|
13 |
|
|
|
|
|
|
|
14 |
|
|
|
|
|
|
|
15 |
|
|
|
|
|
|
|
16 |
|
|
|
|
|
|
Általános szabályok és helyszín
Időmérő nem lesz! Az egyéb szabályok a már megszokottak, részletek alább.
· Törés: light
· Büntetés: nincs
· Szélárnyék: gyenge
· Tapadás: valós
· Gumi kopik, üzemanyag fogy
· Befutó: 180 másodperces limit
· Rajt: fékes
· TCS és egyéb elektronika ABS kivételével tiltva
· Egyebek
o Headset és üzenőfal használata verseny alatt tilos!
o Mindenki ellenőrizze, hogy mindenkit lát-e!
o Egy versenyzőt érintő technikai problémák esetén (ledobás, másokat nem lát, lag, stb.) esetén kérjük a versenytől való elállást!
o Amennyiben a két divízió együtt indul, 8 kör a versenytáv, a 300 SL futam így a 180 másodperces limit állása szerint ér véget
o A szervezők (Madzag, Optimal, Corto, Zomimi…) esetleges győzelmük esetén az utánuk következő javára lemondanak a díjról
· Helyszín
o A Div: Madzagjohnny82 lounge
o B Div: Amennyiben a két divízió teljes teljes létszáma:
§ 16 főnél több: Zsozso1971 lounge
§ 16 főnél kevesebb: Madzagjohnny82 lounge
Minden leendő indulónak sok sikert kívánunk, mindenkit szeretettel várunk!
Zomimi, Optimal, Corto és Johnny
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1266 olvasás



Hozzászólások
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Ha jól látom az utolsó verseny eredményei nincsenek benne a Ranglistában.Akinek megvan az eredmény majd írja ki légyszi, hogy legyen mi alapján frissíteni.
Köszi előre is.
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Hali!1. mazso
2. zomimi78
3. zsozso1971
4. bala66
5. House_Adam23
6. viti74
zsozso1971
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Jó a sorrend, csak ugye külön-külön számoljuk a két divíziót.1. mazso
2. zomimi78
1. zsozso1971
2. bala66
3. House_Adam23
4. viti74
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Frissítsem a ranglistát? Beleszámit az utolsó?PSNid: mazso
http://www.youtube.com/watch?v=n0IY1hnkR6o
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Már frissítve!Köszi!
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Persze!Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Frissítheted!A-t és B-t külön kell számolni! Csak az utolsó futam nincs benne.
Köszi!
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Thanks!Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Nem találom a papírt amire korábban felírtam, de ma este megnézem újra és kiírom.Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Oké. Köszi.Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Én is nagyon köszönöm a szervezést és gratulálok a győzteseknek.Sanálom, hogy nem tudtam midnig itt lenni.
Ádám nagyon jól mentél, és nem ütöttél meg, kereket kellett volna cserélnem.
Már várom a következő versenyt. Jó ez a csapat.
Csak tudnék már egy kicsit fejlődni :).
Viti74
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Még annyit hogy Mazsonak gratulálok a győzelemhez és Zomimi, bocs hogy csak most tudtam elküldeni a címemet mert tegnap este a verseny után már mentem is aludni, ma meg csak most jutottam gépközelbe.http://www.youtube.com/watch?v=UBZ5i15yVU8
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Köszi! De ha Stig jött volna biztos nem nyerekPSNid: mazso
http://www.youtube.com/watch?v=n0IY1hnkR6o
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Semmi gond, holnap feladom neked is.Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Köszönöm szépen mindenkinek a versenyt és mindenkinek gratulálok.Zsozso nagyon jót mentél, Bala, kár hogy nem láttalak, Viti, te is jól mentél (amikor kipördültél bocs hogy neked mentem, félrerántottam a kormányt de úgylátszik nem eléggé), Peti, kár hogy nem tudtál belépnihttp://www.youtube.com/watch?v=UBZ5i15yVU8
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Gratulálok Mazsónak a győzelemhez!Mindenkinek köszönöm, hogy vártatok rám, hogy végre sikerüljön belépnem, de ez sajnos nem sikerült.
Minden próbálkozásom kudarcba fulladt, bosszantó.
Zomimi köszönjük a sorozatot, sajnálom hogy nem tudtam tegnap ott lenni veletek!
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Mazsonak, mint az A div győztesének ezúton is gratulálok - konzisztens vezetés eredménye szakaszos lelépés volt!Engem az utolsó körben kihajított, aztán mivel vendégem volt (amúgy se ment a multitasking, dumálás eredménye kicsúszás volt) nem xarakodtam a visszalépéssel. Ez nem a 2.02 miatt volt szerintem, napközben is többször kirakott a PSN.
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Köszi!Ilyen sokáig tartott a vendégjárás?
PSNid: mazso
http://www.youtube.com/watch?v=n0IY1hnkR6o
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Így van, és már most fent vagyok egy elmaradt teendő miatt. Minden porcikám tiltakozik, de ha megvagyok vele visszadőlök, mert nem érzem fittnek magam.Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Köszönöm a szervezést és a versenysorozatot!Az Update megint jól bekavart mindenkinél. A rajt után próbáltam tartani a tempót Zsozsóval, de nem teljesen sikerült.
Miután leszakadtam, unalmas lett a verseny.
Figyeltem a lekörözésekre, már amennyire tudtam a korom sötétben. Mikor Mazso elhúzott mellettem a frászt hozta rám. A semmiből bukkant elő.
Gratulálok Ádámnak és Mazsonak!
Pénteken találkozunk!
U.I.: Kár, hogy Peti nem tudott jönni, és a végére Optimalt is ledobta a szerver...
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Köszönöm a versenyeket és a szervezésben nyújtott segítséget. Sajnálom, hogy nem tudott mindenki végig jönni. Már a 2.02-es frissítést koptatjuk, de még mindig vannak gondok a csatlakozással...isAz A-ban mazso végzett az első helyen, a B-ben pontegyenlőség van. Adam és zsozso 340-340 ponttal zárt, így a selejtező eredményét figyelembe véve House_Adam került ki győztesnek.
PSN üzenetben kérném a pontos címet, nevet, holnap mennek a plakátok!
Gratulálok mindenkinek!
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Sziasztok versenyzők!Nagy bajban vagyok a visszajelölésekkel!
Mivel még bent vagyok és éjfélkor is jön még árunk, nem tudom garantálni december hónapban a visszajelöléseket.
Így javaslom, hogy nézzetek új szobát a gyakorlásokhoz és versenyekhez.
Remélem nem kavartam be nagyon.
No de majd januárban!
Visszatérek újult erővel.
Üdv.
Madzag
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
...hát akkor repülök haza a pshezVá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
ÜDV URAKMikor nyílik a szoba?????
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Szerintem már megy, de madzagot fel kellene venned a baráti listára, mert nála van a legstabilabb szoba.Vagy jelölj be pár embert innen és majd rajtuk keresztül próbálj csatlakozni.
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
köszi az infót de akkor 1 picit sem tudom hogy kell a szoba közelébe jutnom ez az első online probálkozásomVá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Írd le a psn címed, bejelöllek és a többit megdumáljuk.Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Lehet tiltani az ABS-t is. Bár én nekem sokat segít, szóval amondó vagyok, hogy az ABS maradjon ez után is. Legalább annyi segítség legyen.Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Van egy kis gond!Nem tudunk belépni Johnny szobájába, amíg nem reseteli a szoba beállításokat!
Szóval javaslom, hogy a ma esti futam nálam legyen, mert lehet hogy Johnny nem is tud indulni...
Megváltozott helyszín: bala66's Lounge!
Várok mindenkit!
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Egy kérdés: az SLS-re csak és kizárólag SportHard mehet, ugye?PSNid: mazso
http://www.youtube.com/watch?v=n0IY1hnkR6o
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Igen!Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Comfort sem?PSNid: mazso
http://www.youtube.com/watch?v=n0IY1hnkR6o
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Látom max. gyári (hard) van kiírva, de az egyenlő esélyek és feltételek miatt maradjon csak hard az SLS-en.Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Majd Zomimi megmondja! Én sem tudom!Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Ma van új GT Update! És jön az új DLC is.Bővebb info: http://www.gtplanet.net/next-gran-turismo-5-update-new-dlc-coming-decemb...
Ha minden igaz mától lehet nyomni a DLC-t a gépen lévő összes accounttal!
Ha valaki kipróbálta és működik, én elkérném ha odaadja az accountját, hogy letölthessem.
Előre is köszi!
U.I.: 4-5-ig nincs GT online ha a honlap nem hazudik!
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Ezt azért kiemelem a patch notesból azért, mert minket eléggé érzékenyen érinthet a dolog:
Tire-wear speed adjustment, avagy változott a kerékkopás mértéke. Hogy nőtt vagy csökkent, az kiderül ma este gyanítom
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Ez nem így működik, az account géphez van kötve, és ahhoz a vásárló fiókon le kell tölteni a family upgrade bővítést a PS Store-ból.Amúgy most még nem működik a megosztás, holnaptól érhető el.
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Oké. Csak gondoltam hátha!Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Nyomjátok le piros festékkel a verdákat! Hangoljunk az ünnepekre.Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Én sittes króm feketére csináltam, de akkor megy a fényezőbe!Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
HaliAkkor este találkozunk!
Ne feledjétek! A-Div: SLS-AMG (sports hard) - B-Div: 300 SL (comfort soft) tuning nuku!
6 körül nyitom a szobát. Helyszín: Madzagjohnny82 Lounge!
Remélem nem fog esni.
Várok mindenkit!
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Holnap a verseny után eredményhirdetés. Ezután a nyertesek PSN-en üzenetben küldjék el nekem a pontos címüket. Szerdán feladom a plakátokat, így remélhetőleg péntekig meg fog érkezni. Keményfalu papírhengerben postázom, sérülés és hajtogatás mentesen!Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Gratulálok Ádámnak a győzelemhez, ill. minden indulónak!!Nem hiszem, hogy lesz még ilyen eredménylista, ahol mögöttem vannak az A.divíziósok, köszi Zomimi ezt a ritka pillanatot ill. a verseny összeállítását.
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Köszi a Ranglistát!Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
A comfort soft-ról majd véleményeket hallanék azért. Mire kell készülni?Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Finoman kell bánni vele, lágy fékezés és kormányzás, padlógázt szűk kanyarokból csak egyenes kormányállásnál érdemes adni, mert önzáró diffi nélkül a belsőt nagyon elforgatja. Amúgy finom kis masina, nem fog pofátlankodni akkor sem, ha esik.Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Megnyugtató. Na majd a gyakorlatban.Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Köszi a szervezést és a versenyt!Az élről indulhattam egy koránt sem hibátlan körrel. Az elején jól jöttem el, de nem tudtam meglógni, így Ádám az első kör végén az egyenesben szélárnyékban megelőzött.
Nem volt túl jó ötlet, mert sorra jöttek a megforgások, és a gumiknak sem tetszett annyira.
Az utolsó kiállás után Ádám laza 50mp-vel ment előttem. Zsozsóról fogalmam sem volt merre jár, azon voltam, hogy behozzam valahogy a kocsit.
Gratulálok mindenkinek aki végigjött, kemény volt, jól nyomtátok!
Köszönet az SL-es csapatnak az elengedésekért, jövő héten majd én is figyelek.
Elégedett vagyok, gratulálok Ádám.
Jövő héten korcsolyázunk egyet comfort soft-on!
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
friss gumikon voltál, értelmetlen lett volna leállni versenyezni és nem is lett volna korrekt részemről. próbáltam olyan helyett keresni ahol jól látod, hogy mit akarok, egyértelmű legyen a lehúzódásom.zsozso1971
remélem pénteken méltó ellenfeletek tudok lenni
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Tegnap a friss gumi nem jelentett semmit (nekem legalábbis tuti)A 3-ik kör végéig még bírtam cérnával,hogy nem melegszik a gumi és jobban csúszkáltam mint ha comfort gumi lenne alattam.
Ekkor kerékcsere ha lehet ezt mondani semmi változás, előttem Peti a kopott gumikon jobb időt ment mint én a frissen
Melegedés,tapadás semmi,csúszkálás meg több mint a Regőczy-Sallai páros egész pályafutásán
Az egy órás edzésen jobb időt mentem, pedig utána vettem észre,hogy a motor 58 százalékra le volt tekerve és 320 lóerő körül mozgott
PSN ID: lanzi45
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Köszi!Pénteken biztos az leszel!
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
gratulálok mindenkinek!ádám bala nagyot mentetek. közöm nem volt a versenyetekbe beleszólni.
szabi köszönöm, hogy szóltál a verseny előtt, hogy rossz autóval körözök. gyorsan vettem egy autót, olajcsere, aztán szívás a belépéssel. kikapcsolás, reset is de semmi. zomiminél próbáltam belépni, semmi. végül ádámnál sikerült. 3 kört sikerült menni az autóval ezen a pályán. túl sok jóra így nem is számítottam. furcsa volt az élmenőket mögöttünk látni a felsorolásban. 2 percig az elején balát és ádámot láttam, aztán végig senkit csak a térképen. így picit unalmas volt.
köszönöm a szervezést
zsozso1971
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Mivel jöttél először? Csak nem az SLR McLaren?Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
MB SL55 AMGamivel a teszten. hétfőn 1 óra, kedden lementem az egész versenytávot, ma meg nem is azzal mentünk. kicsit benéztem. 0 km-es autóval indultam, ezzel nem is gyakoroltam. úgy totyogtam vele, mint kezdő buzi a gőzfürdöben.
zsozso1971
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Én sem gyakoroltam túl sokat, mindig elnéztem a gyors körömet. 8 körül tudtam menni egy 9:20-as időt, bár abba is belehibáztam.Máskor gyakorlás előtt, a biztonság kedvéért olvasd el a kiírást!
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Sajnálom Zsozsó hogy elnézted az autót. De így is jót jöttél! Jövő hét SL 300 B diveseknek! Comfort Soft!Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Én is egyedül maradtam, elszálltam egy kanyarban és utána alig bírtam kievickélni a kavicságyból. Ezzel végleg le is szakadtam a többiektől.Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Abban én is voltam egyszer, ugyanis kétszer is elnéztem a féktávot a célegyenes végén.Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Az egyiket láttam.Egyébként ti is kihúzattátok becsületesen a fokozatokat? Én szinte tiltásig nyomtam a pedált.
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Amennyiben a két divízió együtt indul, 8 kör a versenytáv, a 300 SL futam így a 180 másodperces limit állása szerint ér véget?????????????????PSNid: mazso
http://www.youtube.com/watch?v=n0IY1hnkR6o
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Nálatok 7 kör volt a táv. A kiírásban úgy van.Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Én is így értelmeztem, de akkor úgy látszik, hogy nem a kiírás volt a mérvadó, hanem mint mindig, a kisbetűs lábjegyzet.Ha 12főre maximalizáltuk a létszámot akkor abból adódik hogy együtt megyünk és akkor szerencsésebb lett volna a kiírásba bevinni ezt a +180mpet. Az esetleges befejezés helyett, szerencsésebb lett volna a fix 7 kör. Nem azon a 3 percen múlott volna a második helyem volt elég előnyöm mazsohoz képest. Nem is értettem hogy hova rongyol tovább lévén vége van. De most nagyon úgy néz ki hogy neki lett igaza
Viszont hogy ha ez a szervezőség végleges álláspontja akkor top10 világégés közé beválogatható ez a hely bukta.
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Ketten olvastuk át a kiírást (az ügyvédemnek elfelejtettem odaadni), és bár valóban félreérthető, mégis ott tévedtünk a legnagyobbat, hogy feltételeztük: a résztvevők elolvasták a publikációt.Az "apróbetűs rész" meg félkövérrel ki van emelve.
Mivel Zomimi az ajándékozó házigazda, döntse el ő, de én ezennel átadnám (illetve leadom) a stafétabotot a keddi és pénteki versenynap karbantartására, ami nekem úgy szakadt a nyakamba, hogy ha én nem írom ki, akkor decembert csak a vasárnapi versenynappal kezdjük.
Ami a kiírás előzetes végigolvasását illeti, jó lenne ha legalább ennyi megtörténne az esetleges félreértések elkerülése végett, nem beszélve arról, hogy a versenyeken megjelenő maroknyi ember egy kicsit akár szorosabban is összedolgozhatna - ne egyvalaki csinálja már az egészet...
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Nekem nagyon nem rémlik az a kiemelt rész. Még kiemelve sem szúrt szemet. Bizonyára átsiklottam felette lévén egyebek alá annyi szokott írva lenni hogy headset off, mindenki mindenkit lát, etc... Ez egy elég fontos menüpont lett volna azért.Arról nem is szólva hogy ki látott már olyan futamot, aminek az eredménye nem a célvonalon írodik
Stafétabotot meg hagyd a farzsebedben - várható volt hogy a decemberben lesz nagy kavarodás.
Részemről lezárva a dolog, nem terjesztem elő Párizsba a FIA Motorsport Világtanácsa elé.
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Azért buktad a második helyet, mert a 7. kör végétől nem nyomtad neki? Én mindig addig nyomom, amíg le nem jár az óra.Nagyon benézted, ha így volt!
Jövő héten én direkt figyelek majd!
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Akkor ez a mondat értelmetlen.PSNid: mazso
http://www.youtube.com/watch?v=n0IY1hnkR6o
Vá: Adventi Ezüst Nyilak - Keddenként 21:00
Nyilván becslés, alakulhatott volna úgy is, hogy nem tudjuk befejezni a 7. kört sem. Pont azokat a felvetéseket akartam elkerülni, hogy akkor a 300SL-esek nem érhetnek célbe. Úgy látom sokminden nem egyértelmű a kiírásban, ami nekem annak tűnt...